Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Szombaton jön megint a Pultos csaj, szóval addig meg tudom húzni Kis Édest még egyszer, és lehetőleg utoljára. Már küldtem is neki üzenetet, hogy kávézzunk, most meg várom, hogy mi lesz belőle.
Az ágyhoz bilincseltem tegnap a Pultos csajt, és a vibrátorával elégítettem ki, először. Délután hívott, hogy mindenképpen be kell ugrania, és sokáig fog maradni, mert van valami, amit ki kell próbálnunk. Gondoltam, hogy valami kis perverz dolog lesz, állt is a farkam estig.…
Együtt töltöttük a hétvégét, és nem volt semmi fennakadás azon, hogy dolgoznom kell, és keveset foglalkozom a Pultos csajjal. Szombaton már szétbaszott az ideg, a hülye költségvetésektől. Hogy mennyire utálom, hihetetlen. Erre aranyos volt, mondta, hogy lazítsak kicsit, hívjak…
A sárkány nem az én hobbim lesz. Viszont a nap többi része rendben volt. Bár hiába próbáltam rávenni bármire, nem akart bejönni a Pultos csaj sem egy bokorba, sem egy panzióba. Aztán este megint bekajáltunk, és beültünk a klíma alá egy pezsgővel. Akkor neki kezdett megjönni a…
Átjött este a Pultos csaj. Mikor megérkezett, akkor indult el otthonról a szomszéd csaj. Kiléptem az ajtón, és a Pultos csajt magam elé engedve indultam vissza, de közben néztem, ahogy a szomszéd a kis virágos nyári ruhájában leguggolva keresi a kulcsot a táskában. Eléggé elakadt…
Nemrég kimentem kávézni, mert elég nehéz visszazökkenni a melóba. Összefutottam a Kis Édessel, ő szólított meg, miután ráköszöntem. Kérdezte, hogy miért kerülöm, korábban azért még néha látott a folyosón, ilyesmi. Mondtam, hogy nem kerülöm, csak beteget jelentettem,…
Kedden hirtelen ötlettől vezérelve elmentünk a Pultos csaj beavatós barátnője után a Balatonra. Reggel, amikor felébredtünk, kitalálta, hogy telefonáljak be, hogy beteg vagyok, és lépjünk le nyaralni. Este grilleztünk, és már szex is volt, hajnalig. Szerdán egész nap piáltunk,…
Természetesen együtt töltöttük a hétvégét. Nem volt szex, de most nem is nagyon zavart. Viszont megbeszéltük, hogy bemutat pár ismerősének, köztük a beavatott barátnőjének is. Ma meg elmegyünk megnézni egy filmet, és én alszom nála. Mondjuk azért nem annyira rajongok, mert…
Szakítottunk a Kis Édessel. Már egy ideje le se szartam, aztán tegnap gondoltam felhívom, mivel a pultos csaj egész héten a nagymamájánál van. Kérdeztem, hogy mi van, mit csinál este, és hívtam, hogy jöjjön át este. Azt mondta, hogy lenne kedve, de ezt nem csinálhatom vele, ettől…
Tegnap buli volt. Házibuli, de a nappaliban rendesen egy diszkó volt berendezve. Volt a csillár helyén egy gömb, meg dj-pult a sarokban. Az este folyamán, mikor éppen nem volt kivel beszélgetnem, elindultam a dj gyerek felé, gondolom hogy kérjek egy számot, vagy ilyesmi. Már majdnem…
Este megvolt az első popószex a Pultos csajjal. Tegnap délután elmentünk egy szexshopba, szétnéztünk, meg vettünk masszázsolajat, és síkosítót. Megint olyan kis nyugodt volt a hangulat. Ittunk pezsgőt, aztán közös zuhany, kis cumi alatta, de nem hagyta végig, mondta, hogy…
Tegnap szólt a pultos csaj, hogy menjünk el ruhát venni az esküvőre. Elkezdtem ideges lenni, hogy bassza meg, én külön ezért vittem el szabóhoz a zakómat két hete, hogy szombaton tuti beleférjek, ő meg most találja ki, hogy nincs mit fölvennie. Aztán megnyugtatott, hogy van…
Új szokásomat figyeltem meg. Reggel, amikor nálam alszik a Pultos Csaj, fel szoktam hívni, mert tudom, hogy neki is indulnia kell dolgozni, újabban naponta. Szóval hívom, amikor már majdnem beérek, hogy ébredjen, és dumálunk, miközben kever egy kávét magának. Persze nem ilyen…
Kérdezte a Pultos Csaj, hogy milyen volt a legénybúcsú, volt-e kurva, és megdugtam-e. Ahogy beszélgettünk, és visszagondoltam a kurvára, valahogy a gesztusai, meg a mimikája a Kis Édesre emlékeztetett. Próbáltam nem nagyon elkalandozni, meg arra is odafigyelni, hogy mit mondok, de…
A legénybúcsú valami elképesztően sikerült. Mondjuk kissé ambivalens, mert az éjszaka nagy része tényleg hatalmas buli volt, hajnalra viszont elcsúsztunk, és hányásos ásványvízkúra lett belőle, majdnem mindenkinek. Na de inkább a jó részét mesélném. Kis könnyű piálás…
Átjött este a Pultos csaj, mivel már nem tudtam semmilyen kifogást találni, hogy lerázzam. De mondtam, hogy ha szeretné, kis gyertyafényes, sötétben romantikus estét csaphatunk, szeretkezős lassú dugással. Gondoltam, ez az egyetlen esély rá, hogy ne derüljön ki, hogy más csaj…
Tegnap délután láttam, hogy a hétfői csaj felvett iwiwen. Ilyen baromságokat írt, hogy bánom-e az estét, meg hogy ő komolyan gondolta, amit mondott, de ne aggódjak, nem akar rámmászni, ilyesmi. Úgyhogy fel is hívtam, hogy ismételjük meg, de most józanul. Mondta, hogy oké, de ő…
Este volt egy kis buli, ami nagyon durvára sikeredett. Egy lakásban voltunk, és mint a régi szép időkben, összejöttem egy csajjal. Fiatal kis szemüveges, de a kurvás fajtából. Persze elvonultunk, kicsit bensőségesebben beszélgetni, aztán a farkam a szájában kötött ki. Úgy…
Reggel, az első kávém után kimentünk Kis Édessel cigizni. Nem tudom, honnan volt neki, de nem is fontos. Mondta hogy jó lenne ismét találkozni, és szívesen átjönne este. Azt mondta, a palija kábé tízig lesz nála, he nem késő utána jön. Persze nem annyira tetszett az ötlet,…
Pénteken Kis Édest nagyon megbüntettem. Valahogy most nincs kedvem belemenni a részletekbe, annyi csak, hogy kapott a mellére, a szájába, és szombaton írt, hogy ő még mindig érzi. Aztán még pénteken átjött a Pultos csaj, elmesélte, hogy mi az új munkája, (hírszerkesztő)…
Megbeszéltem Kis Édessel, hogy ebéd után lelépünk, hogy hancúrozzunk egy kicsit, mert este a kandúrjával van programja, nekem meg a Pultos csajjal. Kérdezte, hogy mivel készüljön, selyemsál, tejszínhab, ilyenek?
A mai helyzetjelentésbe beletartozik az is, hogy most éppen részegen írok. Igen, kocsma, sör, és egy kevés Unicum. Na de nem csak úgy, délelőttre, hanem tegnap estétől. Nem aludtam, csak zuhanyozni mentem haza, akkor kcisit jobban is éreztem magam, de már elmúlt. Szóval a Pultos…
A Pultos Csaj mintha kezdene hozzám költözni. Az egyik fiókban a gatyáim mellett megtaláltam néhány bugyiját. Kérdeztem, hogy mi a fasz, ezt mikor rakta ide, meg hogy van-e még valami, amit nálam tart, és nem itt lenne a helye. Azt mondta, éppen most készült kitenni a vibrátorát…
Reggel kaptam egy e-mailt a bizonyos kolléganőtől. Azt írta, hogy ha tudta volna, hogy van bennem némi remény, vagy csak vágyom rá még egyszer, biztos lehetek benne, hogy sokkal jobban kiborít a hétvégén. Viszont örül, hogy jó nőnek tartom, bár kétes értékű az én számból az…