Ebéd után írtam a Kis Édesnek, hogy éppen sziesztázok, de most megbeszélhetjük, még úgy is stresszmentes napom volt.

Hozott egy forró csokit, nagy vigyorral, és elkezdte. Szerintem az elejét már el is próbálhatta párszor. A lényeg az volt, hogy ő nem egy ilyen kis könnyű lány, és eddig azért nem jelentkezett, mert meglepődött saját magán, hogy ezt hoztam ki belőle. Viszont átgondolta, meg annyira vonzza a személyiségem, hogy hajlandó lenne folytatni, de csak néhány feltétellel. Néztem rá, amilyen hülyén csak tudtam, és amikor egyszer megállt, meg is kérdeztem, hogy de honnan veszi, hogy én még akarom. Csak azzal basztam el, hogy elkezdtem magyarázni, hogy van egy csajom és jó vele, így elég kis idő jutott kiélvezni a zavarodottságát.

Az volt a válasza, hogy ez is az egyik feltétele lett volna. Hogy kölcsönös legyen a helyzet, csak akkor találkozhatunk, ha van csajom.

Azzal folytattam, hogy nekem meg pont arra volt jó ez az idő, amíg nem beszéltünk, hogy az a hülye kisfiús rajongásom elmúljon. Azt mondta, ez lett volna a következő, hogy nem szerethetünk egymásba, és csak addig tarthat a dolog, amíg ezt nem kezdi érezni.

Aztán összefoglaltam neki, amit leszűrtem belőle; hogy akkor azt akarja, hogy néha legyek vele, meg dugjam meg, amikor éppen mindketten ráérünk? A válasza igen volt.

Már csak arra a feltételre emlékszem, hogy nem tudhatja meg a bátyja, a barátja, a munkahelyen senki, és hogy nem szakíthatok, rá hivatkozva.

Elég furcsa beszélgetés volt, ezért a zavar helyett elkezdtem poénra venni, kérdeztem is, hogy akkor ha holnap este ráérek, el is kezdjük? Azt mondta, nyolcra jön, és nem bízza rám a koton vásárlást. Paff.