Szombaton volt a Kis Édes bátyjáékkal egy kerti-parti. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy emlékszem, mi volt a kaja…

Viszonylag korán érkeztem, akár csak Kis Édes. Egyedül jött. Meg is környékeztem, hogy beszélgessünk. Hozott valami kurvajó sütit, meg mondta, hogy már ő is beszélni akart velem. Mikor kérdeztem, hogy miről, semmi volt a válasz, csak úgy, általánosságban, beszélgetni akart.

Akkor talán még örültem is neki, vagy legalábbis jól hangzott.

Aztán beszélgettünk, általánosságokról, miközben megittunk egy-két Traubi-vodkát… (ilyet…?!?)

Ettől kicsit felbátorodtam, és kettőnkre próbáltam terelni a szót.

Örült neki, hogy végre megbeszéljük, hogy hogyan tudunk barátok maradni. Olyanokat mondott, hogy felállt tőle a farkam, pedig nem igazán volt szexista. Hogy milyen mellettem, meg milyen lenne velem, miket képzel el, hogyan vagyok a fejében, ilyesmi…

Aztán befejezésül lezárta valami olyasmivel, hogy ezekből viszont nem lehet semmi, de örül neki, hogy így is jól megértjük egymást, és plátói kapcsolatban, de barátok tudunk maradni.

Na, mondanom sem kell, ez felbaszta az agyam, és el is kezdtem nagytételben inni.

Mire a főzéssel lett valami, én már készen voltam.

Hajnalban a kádban ébredtem, alattam pokróccal, az ingemen meg valami hányásfolttal. Mivel pont a szemembe sütött a nap, azt hittem, van már vagy dél, de még kurva korán volt.

Mindenki aludt, persze normális helyeken, én meg nem tudtam hova lefeküdni, ezért hívtam egy taxit, és életem legszarabb fuvarjával haza keveredtem.

Rávettem a hányásos ingre egy pulcsit, hogy beszállhassak az autóba, aztán délután megtudtam, hogy mi volt a kaja, és hogy az került rám, mert nem tudtam szépen enni. Utána meg magamtól feküdtem a kádba, mert hogy ott még sosem aludtam.

Ebben a társaságban nem annyira szokás így kinézni, elég szarul is érzem magam miatta…