Szóval tegnap... Nem tudom, hogy mit érzek. Öröm, csalódás, ilyesmi?
Tegnap munka után bejött a Kis Édes, kabátban, kezében a pezsgővel. Felkaptam én is a dzsekimet, és elindultam kifelé, ő meg simán jött utánam. Legalább nem kellett ügyeskednem, meg kamuznom.
Hazamentünk, de teljesen jól viselkedtem egész este. Rajzolgattunk, hülyéskedtünk, persze a pezsgő hatott. Olyanokat mondtam, hogy én jobban szeretem, ha a hálószobában nagyobb hely van az ágy körül, úgyhogy rajzoljuk át. Ő meg mondta, hogy akkor mindenképpen!
Aranyos volt, és éreztem, hogy én is tetszem neki, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Már hogy lelkileg is.
Aztán közel került hozzá az arcom is. Elindultam felé, mintha meg akarnám csókolni, de nem reagált rá semmit. A szeme nyitva volt, és úgy nézet, mintha azt gondolná: „Úgy sem mered!”
Persze mertem, és elkezdtünk csókolózni. Eldőltünk a kanapén, ő szorított magához, én meg elkezdetem a felsője alá nyúlni, egészen az egyik melléig. Kis csinos cicije lehet, nem nagy, de formásnak éreztem. Aztán abbahagyta, leállított, mondta, hogy majd folytatjuk, de ő most inkább elmegy. Remélem, hogy nem csak a rajzolgatásra értette a folytatást…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.