Tegnap végre megint kimozdultam otthonról. Még mindig fáj, hogy milyen hülye tudok lenni néha. De azért az este egy kicsit helyre hozott.
Gondoltam, csak berúgunk megint, valami főiskolás buliban, meg butulunk, és elfelejtem, mennyire sajnálom magam, de összejött közben egy jó kis csaj.
Igazából az egész úgy kezdődött, hogy valami srác odajött az asztalunkhoz, és nyomta ott, hogy mi milyen nagy haverok vagyunk, meg ilyenek. Néztem, hogy biztos be van állva nagyon, vagy buzi, és fel akar szedni. Aztán kiderült, hogy az ő szobájában ébredtem néhány hete. Na, akkor én is megijedtem…
De aztán elmesélte, hogy van valami ribanc a szintjükön, és ő is ott volt a társaságban velünk, akkor. És ketten vittek el aludni, mert azt mondtam, hogy ilyenkor már nem megy gép Dubaiba, de megvárom egy padon a lámpa alatt. A csaj megsajnálta a srácot, mert ő beszélte rá, hogy ne hagyjanak kint az utcán, és miután engem leraktak, mondta, hogy aludjon nála. Ő meg persze jól meghúzta. Régi álma volt, mert nem éppen szende szűzi életet él a luvnya, és kurvajó csaj, csak eddig valahogy őt kerülte el.
Na meg engem, egészen tegnapig. De mivel már bátorra ittam magam elég korán, ő meg ribancra, mondtam, hogy úgy megnézném, milyen könyvekből tanulnak a fiatalok mostanában. Hát, nem kellett sokat fűznöm. De nyugi, védekeztem. Mindkétszer.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Novák Ákos · http://boldogsagprojekt365.hu 2009.02.20. 10:40:35
Az ország első partyközösségi portálja!
Regisztráltál már?
igyal.hu